Újabb kerékpárút-szakaszokat adtak át Debrecenben

Gazdaság Helyi hírek

Több mint félmilliárd forintos európai uniós támogatással újabb 20 kilométeres kerékpárút készült el Debrecenben, ezzel 80 kilométerre nőtt az összefüggő kerékpárút-hálózat hossza a cívisvárosban – közölte Széles Diána, turisztikáért is felelős alpolgármester
.

A Kerékpáros turisztikai úthálózat és szolgáltatás fejlesztése projekt keretében elkészült beruházást teljes egészében uniós forrásból valósították meg – tette hozzá.

A kerékpárút mentén pihenőhelyeket is kialakítottak, ahol internetes információs rendszeren keresztül tájékozódhatnak a turisták Debrecen kerékpárral is elérhető nevezetességeiről, turisztikai attrakcióiról – mondta az alpolgármester megjegyezve, hogy a projekt keretében kerékpárokat is vásároltak, amelyeket ingyen bérelhetnek a turisták és a helyiek a debreceni Tourinform irodában.

Kerékpárút Debrecen
Fotók: Czeglédi Zsolt, MTI

 

Széles Diána a projekt fő céljának nevezte a város turisztikai látnivalóinak kerékpárral történő könnyebb megközelíthetőségét, a szabadidős kerékpározás feltételeinek javítását, a jelenleg meglévő, elsősorban a főutak mentén a városközpont irányába tartó kerékpárutak belvárosban történő összekötését, ezáltal összefüggő hálózat kialakítását, valamint kerékpáros pihenőhelyek építését.

A projekt keretében Debrecenben több helyszínen – összesen 9 szakaszon, közel 20 kilométer hosszon – elválasztott rendszerű, valamint egyesített gyalog- és kerékpárút épült, továbbá kerékpározható útszakaszok kijelölése történt meg a turisztikai attrakciókhoz kapcsolódóan – mondta az alpolgármester. Hozzátette: az egészségtudatos életmód így a fizikai rekreáció területére is kiterjed, ezáltal a szabadidő hasznos eltöltésének is egyik formájává válik.

Széles Diána szerint a város lakói számára a kerékpáros közlekedés a helyi és helyközi közösségi közlekedés egyik alternatívájává vált, de a turisták részéről is egyre nagyobb az igény a város kerékpáron történő felfedezésére, bebarangolására.

A fejlesztés hozzájárul a kerékpáros turizmus erősítéséhez, új, tematikus túraútvonalakkal bővül a város turisztikai kínálata – mutatott rá Széles Diána kiemelve, hogy a fejlesztés nem áll meg: az elkövetkező években a keleti városrész kerékpárútjait kötik össze a városi hálózattal, s megkezdődik Hortobágyra vezető kerékpárút építése, amely hosszabb távon kerékpáros összeköttetést jelent majd a Tisza-tóval is.

Berki Judit, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója felidézte, hogy támogatásukkal az elmúlt években jelentős turisztikai fejlesztések valósultak meg Debrecenben. Kiemelte a Nagyerdő rekonstrukcióját, a Békás tó, illetve a több mint százéves víztorony felújítását, amelyek a most elkészült beruházás eredményeként már kerékpárral is megközelíthetőek Debrecenben.