Új tornatermet kaptak a debreceni fogyatékosok

Helyi hírek

A Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat Újkerti Gondozó Szolgálat Ifjúság Utcai Fogyatékosokat Ellátó Intézményében – a Debreceni Intézményműködtető Központ és az önkormányzat  támogatásával – 2014 decemberében tánc- és tornatermet alakítottak ki.

Az ellátottaknak, hozzátartozóiknak és a dolgozóknak régi vágyuk vált valóra a terem megépítésével, ahol ezáltal kulturálit környezetben válhat mindennapossá a fogyatékkal élő személyek napi rendszeres mozgása, illetve itt folynak az intézmény ellátottjaiból álló tánccsoport próbái is. Az évek óta működő Napsugár Tánccsoport tagjai számos városi és országos rendezvényen megmutatták már tehetségüket, öregbítve ezzel az intézmény hírnevét.

Az intézményben 60 felnőtt, segítséggel élőt gondoznak. Eddig az éttermet és az udvart használták mozgásra. – Az átalakításban megfogalmaztuk szakmai igényeinket, a kivitelezésben a szakemberek döntötték el, hogy mi és hogyan működjön. A lehető legtöbbet sikerült ebből a helyiségből kihozni – mondta el Szabóné Orosz Éva, a városi szociális szolgálat intézményvezetője.

debrecen.hu