Új monitorok a kardiológián

Egyetem Helyi hírek

Még nagyobb biztonságot jelentenek a betegek számára a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikájára került ágy melletti monitorok. A határokon átívelő HURO projekt keretében a projektvezető Nagyváradi Polgármesteri Hivatal partnereként működött közre a Debreceni Egyetem. „Az egészségügyi kockázatok megelőzése Nagyváradon és Debrecenben csúcstechnológiával felszerelt műtők révén” című, az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott 2,2 millió eurós összköltségű pályázatban a közös konzultációkon, tapasztalatcserén túl, jelentős infrastruktúra fejlesztési beruházásokat is végrehajtottak az elmúlt két évben.

Ennek keretében került beszerzésre öt darab monitor, melyek komplex egységet alkotnak a már meglevő monitorokkal. A műtő és az intenzív osztály monitorjai hálózatba kötve maximális biztonságot jelentenek a betegek számára. A monitorok a páciens vitális paramétereinek bővített, valós idejű, klinikailag releváns információinak megtekintését teszik lehetővé egyetlen képernyőn.

 

Projekt információk

 

Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

Prioritási tengely 2 „Társadalmi és gazdasági kohézió erősítése a határmenti térségben”

Beavatkozási terület 2.4. „Egészségügy és közös veszélyelhárítás”

Terület 2.4.1. „Közös egészségügy, kockázatkezelési infrastruktúra fejlesztése”

Akronim: JOR_DO

Szerződés: HURO/1101/036/2.4.1

Projekt vezető: Nagyvárad Polgármesteri Hivatal, Románia

Telefon: +40 259 437 000 | Fax: + 40 259 437 544 | http://www.oradea.ro/

Partner: Debreceni Egyetem, Magyarország

Telefon: +36 52 512 900 | Fax: +36 52 508 339 | http://www.unideb.hu/

A pályázat összértéke: 2.219.990.- EUR