Segítő Vásár mozgalom Debrecenben is

Helyi hírek

A fogyatékossággal élő emberek termékeinek megvásárlása a társadalmi felelősségvállalásról is szól, arról, hogyan tudnak az emberek közösséget vállalni egymással – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn, amikor az egyik budapesti bevásárlóközpontban megnyitotta az idei Segítő Vásár elnevezésű programot.

Czibere Károly szerint a 2010-ben indított, a megváltozott munkaképességű emberek kézműves termékeinek vásárlására ösztönző program mára mozgalommá nőtte ki magát, és egyre többen vannak, köztük piaci szereplők is, akik fontosnak érzik azt, hogy csatlakozzanak hozzá.

Azt mondta, a Segítő Vásár mozgalom azt üzeni, hogy a fogyatékossággal élő emberek értékesek, és fontos erőforrásai, kincsei a társadalomnak. Hozzátette: termékeik megvásárlásával nemcsak egy áru cserél gazdát pénzért, hanem a szemlélet, megközelítés is megváltozik.

Az államtitkár szerint a karácsony előtti időszak jó alkalom arra, hogy a megváltozott munkaképességű emberek megmutassák, milyen értékek vannak bennük, és hogy munkájukkal milyen értékeket tudnak teremteni.

Czibere Károly az idei Segítő Vásárt a budapesti Árkád üzletház Rossmann boltjában nyitotta meg. A megnyitót azért itt tartották, mert hétfőtől egy hétig a Rossmann 12 boltjában kaphatók a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek kézműves termékei. Öt budapesti bolt mellett megvásárolhatók még a termékek Békéscsabán, Kapuváron, Pécsen, Szekszárdon, Hódmezővásárhelyen és két debreceni drogériában is.
A termékek mindenhol saját polcot kapnak, a bevételből a Rossmann boltok semmilyen részesedést nem kérnek, így támogatják a segítő mozgalmat.

Flórián László, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, örülnek annak, hogy éppen az év kereskedelmileg legforgalmasabb időszakában tudják biztosítani a megváltozott munkaképességű emberek termékeinek piacra jutását. Hozzátette: bízik abban, hogy a Segítő Vásár logóját (egy bekötött hüvelykujjú kéz) ebben az időszakban megismerik a vásárlók, és így később is keresni fogják az ilyen termékeket.

Kitért arra is, azt tapasztalták, saját munkatársaikra is pozitív hatással van az, hogy együtt dolgoznak a megváltozott munkaképességű emberekkel, akiknek a helytállása jó példa számukra. Közölte, nyitottak arra, hogy a termékeknek ne csak egy hétig, hanem akár tovább is polcokat biztosítsanak. Az Árkád üzletház Rossmann boltjában egyebek mellett bőrből készült ajándéktárgyakat, táskákat, pénztárcákat, kulcstartókat, öveket, valamint párnákat és füzeteket is lehet vásárolni.

A program koordinátora a Salva Vita Alapítvány; a szervezet ügyvezető igazgatója, Vég Katalin arról beszélt, az elmúlt időszakban a termékfejlesztésre helyezték a hangsúlyt, hogy valóban kiváló minőségű magyar termékek kerülhessenek a boltok polcaira.

Elmondta, az egyes boltokban a megváltozott munkaképességűek adott régióban készített termékei kaphatók, így az ajándéktárgyak kínálata boltonként eltérő. A termékek nem tömeggyártásban, hanem kézműves termékként, egyedileg készülnek, ezért sok ajándéktárgy csak korlátozott számban kapható.

Közölte, a programba már sikerült több neves dizájnert is bevonniuk, akik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetek műhelyeiben az ott dolgozókkal közösen új termékeket terveztek, így azok ma már akár a nemzetközi piacon is megállják a helyüket.
A program lényege, hogy a karácsonyi ajándékot keresők, amellett, hogy minőségi magyar terméket kapnak, jó ügyet is szolgálnak, mert a vásárlással a fogyatékossággal élő emberek munkahelyeinek megőrzését is támogatják.