86 milliárd forint a fogyatékkal élők támogatására

Helyi hírek

2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer fogyatékkal élő ember kapott ilyen címen ellátást.
Jelenleg 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik az országban, kétszer annyi, mint 2010 előtt.A debreceni Fény Felé Alapítvány a rehabilitációs pályázat segítségével 2013-ban 13, az idén 26 fogyatékkal élő foglalkoztatását oldotta meg, jövőre ebben a formában 36 foglalkoztatottat támogatnak – mondta el a Kincsesláda kreatív központjuk átadásán az alapítvány elnöke.

Suller Attiláné Polgár Márta közlése szerint a stúdió létrehozására csaknem 20 millió forint támogatást nyertek, és további tíz munkahelyet létesítettek a megváltozott munkaképességű debrecenieknek.

A kreatív stúdió boltként is működik: a fogyatékkal élő emberek által természetes anyagokból készített tárgyakból származó bevétel az ellátásukat egészíti ki – jelezte az alapítvány elnöke.