Állatok világnapja a Debreceni Állatkertben

Helyi hírek

Tudtad, hogy a denevérek mindig balról repülnek ki a barlangból, hogy a zebrák valójában fehér színűek fekete csíkokkal, és a flamingók csak fejjel lefelé tudnak enni?

Itt egy újabb érdekesség! A kacsák hápogása sosem visszhangzik sehol, és senki sem tudja, hogy miért! Ez csak néhány a több millió csodálatos tény közül az állatokról, amik azt bizonyítják, hogy az állatok milyen lenyűgözőek és hogy milyen keveset tudunk róluk.

Az állatvilág jövőjét számtalan veszély fenyegeti, de a legnagyobb veszélyt kétségtelenül mi, az emberek jelentjük számukra. Az erdőirtás, az élőhelyek eltűnése, az állatok birodalmának mértéktelen, mohó kizsákmányolása, az óceánok élővilágának lehalászása, az orvvadászat, amely egész populációkat képes kiirtani.

A mi felelősségünk megvédeni az állatokat, elősegíteni gyarapodásukat, hiszen közösen osztozunk ezen a Földön.

 

1931-ben ökológusok egy csoportja gyűlt össze az olaszországi Firenzében, az ő  kezdeményezésükre született meg az  Állatok Világnapja, amit azóta minden évben október 4-én ünneplünk világszerte. Ne feledd, az Állatok Világnapja minden állat világnapja, beleértve a tenyésztésben nevelkedő, menhelyeken élő, állatkertekben téged váró és a vadonban rejtőző állatokat. A kezdeményezés fontos lépés volt a veszélyeztetett állatok fokozott védelmének tudatosítására, ennek nyomán született 1948-ban a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája.

Az Állatok Világnapját azért ünnepeljük október 4-én, mert ez Assisi Szent Ferenc,  a madarakkal, állatokkal beszélgető szent emléknapja.

Világszerte több, mint 600 eseményen ünneplik az Állatok Világnapját.

A Debreceni Állatkert is követi ezt a hagyományt és egész nap programokkal várjuk a gyerekeket és családjukat.

 

Az orangutánok mellett számtalan faj létét a mértéktelen erdőirtás, az élőhelyek elvesztése fenyegeti.

 

 

 

A Debreceni Állatkert és Vidámpark programjai az Állatok Világnapján

 

09:00-12:00    Bemutatkozik a Hortobágyi Madárkórház

09:00-14:00    Vendégünk a Debreceni Kutyaház Állatotthon

10:00-12:00    Utazás csacsi szekéren

10:00-16:00    A „Te Kutyasulid”

agility, engedelmességi és terápiás kutya bemutató nézők bevonásával

10:00-16:00    A Gyermekvarázs Egyesület kézműves programja

10:30-10:50    Lenocska szülinapi köszöntése

Rajzverseny és kiállítás

11:00-tól         Solymász bemutató-egrészölyv, vándorsólyom, Harris Hawk (kézre vehető ragadozó madár, fotózás madárral)

12:00-14:00    “Kincsek” a krokodil fogától a tigris bajszáig

13:00-14:30    Szakvezetéssel kísért séta, melynek során a kedden született kis tapír is látható

Látványetetések:

09:30 nílusi vízilovak

10:00 kapucinus majmok

10:30 zászlósfarkú kolobuszok

11:00 fehérkezű gibbonok, szurikáták

11:30 kétujjú lajhárok

13:00 bennett kenguruk

14:00 tarajos sülök

14:30 pápaszemes pingvinek

15:00 tapírok

17:00 zsiráfok

Megszületett a kis tapír!

2014. szeptember 30-án dél-amerikai tapír született  a Debreceni Állatkertben.

A szülők – Samu 6 éves és Luna 7 éves – 2011. március közepén ismerkedtek össze.

A most született kis tapír a második utóduk. Az elsőt sajnos szívnagyobbodás miatt elveszítettük. A kicsi 13 hónapnyi vemhességet követően kedden reggel látta meg a napvilágot. A csíkos, pöttyös testű utód több mint 6000 grammos súllyal született. Mintája a rejtőzködést segíti.  Csaknem egyéves koráig közösen nevelik szülei.

A tapírok száma – főként élőhelyeik zsugorodása miatt – nagyon megfogyatkozott.

Kertünkben a fajmegmentési program keretében láthatók dél- amerikai tapírok. Már most is láthatják látogatóink a tapír csikót.

Lenocska 31!!

Ezen a napon ünnepeljük meg Lenocska, a szülinapos fehérkezű gibbon 31. születésnapját.

Gondozói meglepetéssel készülnek erre a nagyon különleges napra, hiszen a szakirodalom szerint ez a rekord életkor, amit eddig állatkertben fehérkezű gibbon elért. Kedvencei közé tartozik a bébi étel, a gyümölcsök, péksütemények, főtt tojás. Magyarországon ő az első gibbon, aki szaporodott a párjával Jerryvel. Hét kölyke született, ebből ketten a Debreceni Állatkert lakói.  Marci 2008-ban, Kópé 2010-ben látta meg a napvilágot. Az itt dolgozók szerint Lenocska hisztis, de jó anya.

Rajzolj és nyerj!

Lenocska 31. születésnapja alkalmából rajzpályázatot hirdetünk. A borító utolsó két oldalán látható gibbon és papagáj fotó alapján bárki, aki kedvet érez hozzá elkészítheti Lenocska portréját bármilyen technikával, akár otthon, akár itt helyben. Az elkészült képeket kiállítjuk a Gibbon-házban és ott szavazhatnak rá a látogatók október 5-én 17:00 óráig.

A győztes egy ingyenes belépőt nyer a Debreceni Állatkert és Vidámparkba és közelebbről is megismerkedhet Lenocskával.