forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

Megvan a megállapodás: ennyi lesz decembertől a minimálbér és a garantált bérminimum

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be […]

Nagy Márton

Nagy Márton: a kormány korábban teljesítette vállalását, már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt

A gazdaságfejlesztési miniszter a KSH adatait értékelve megállapította, hogy a háború, a szankciók és a multik árspekulációja az egekbe lökte az inflációt, amely olyan mértéket ért el, amely túlmutatott a jegybank eszköztárán – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.

Kötelező akciózás

A KSH is örvend: már “csak” 9,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak egy év alatt

A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szijjártó: három fontos energiaügyi megállapodás született Romániával

Fontos megállapodásokat kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter román kollégájával, Sebastian Burdujával, melyek nyomán a jövőben is számíthatunk Románia együttműködésére hazánk energiabiztonságának garantálása terén – közölte a tárcavezető a Facebook-oldalán szerdán.