Jövőre szinte ugyanannyi jut szociális területre

Gazdaság

Az ideivel szinte azonos összegből gazdálkodhat jövőre a szociális terület – derül ki a 2020-as költségvetési törvényjavaslatból, amelyet kedden délután tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

A Biztos Kezdet Gyerekházakra 830 millió forint, az utcai szociális munkára, közösségi ellátásokra és a krízisközpontokra pedig 1,4 milliárd forint jut jövőre, azaz szinte ugyanannyi, mint idén, és nem változik a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét segítő programok támogatása sem, ez ismét 260 millió forint lesz.

A megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci integrációját segítő programokra 2020-ban szintén 239 millió forintot szánnak, 1,5 milliárd forinttal emelkedik viszont a foglalkoztatásuk támogatására fordított összeg, az idei 42-ről 43,5 milliárd forintra.

Az autistaotthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatására ehhez az évhez hasonlóan 2020-ban is 190 millió forint jut.

Nem változik a mozgáskorlátozottak gépkocsiszerzési és -átalakítási támogatása, jövőre ismét 841 millió forintot szán erre a kormány, valamint a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és az elemi látásrehabilitáció támogatása is marad 555 millió forint.

A fogyatékossággal élők érdek-képviseleti szervezeteit az ideivel teljesen megegyező összeggel támogatja a kormány jövőre: az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 170 millió forintot kap, a Siketek és Nagyothallok Országos Szövetségének és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének pedig 215-215 millió forint jut. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége jövőre is 210 millió forintot, az Autisták Országos Szövetsége 68 millió forintot, a Siketvakok Országos Egyesülete pedig 30 millió forintot kap 2020-ban.