K&H: a befektetők zöme évente takarít csak meg

Gazdaság

A havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, 80 százalékuk pedig évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt – derül ki a K&H csoport felméréséből, amelyről az MTI-t pénteken tájékoztatták.

A pénzintézet a magyarországi prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők megtakarítási szokásait vizsgálta; 1850 fő válaszolt a kérdéseikre országosan 27 helyszínen tavaly ősszel – olvasható a közleményben.

Arra a kérdésre, hogy milyen befektetésekkel növelné portfólióját, a megkérdezettek 53,6 százaléka a befektetési alapokat válaszolta, miközben 35,9 százalék nevezte meg a részvényeket, 20,9 az államkötvényeket, 11,7 a bankbetéteket, 7,4 a devizát és 4 százalék a befektetéssel egybekötött biztosítást.

A rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt megalapozható a pénzügyi biztonság, néhány év alatt pedig már komolyabb megtakarítás is elérhető – hangsúlyozta a közlemény szerint Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Ez a fajta előrelátás a fiatalabb generáció számára is példaként szolgál – tette hozzá.