A GVH helyszíni vizsgálatot tartott a Telekomnál és a Telenornál

Gazdaság Ország

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) székhelyein szerdán. A két cég az MTI-vel közölte, hogy együttműködnek a hatósággal, álláspontjuk szerint nem sértettek jogszabályt.

A GVH csütörtöki közleménye szerint versenyfelügyeleti eljárásban a két cég között létrejött, a szélessávú szolgáltatások nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést vizsgálja.

A hivatal gyanúja szerint a Telekom és a Telenor egyeztetéseket folytatott a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) által 2014-ben kiírt és lefolytatott versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) kapcsán, amely szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányult.

Az egyeztetések a pályázattal érintett piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit – közölte a GVH.

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára, a helyszíni szemléhez a törvény értelmében előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam a törvény szerint 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható – írja közleményében a hivatal.

A Telenor Magyarország közleménye szerint elkötelezett a tiszta verseny és a tisztességes vállalati működés iránt, ezért mindenben együttműködik a hatósággal és segíti a GVH munkáját.

A teljes transzparencia jegyében a Telenor Magyarország anyavállalata közleményt adott ki a vizsgálat tényéről és tárgyáról, hogy tájékoztassa a részvényeseket és biztosítsa őket a Telenor magatartásának jogszerűségéről, de a folyamatban lévő jogi eljárást a vizsgálat lezárultáig nem kívánták bővebben kommentálni.

A Magyar Telekom is azt emelte ki reagálásában, hogy mindenben együttműködött és együttműködik a hatósággal.

A Magyar Telekom mindenkor, így a múltban is a hatályos jogszabályok betartásával jár és járt el, így nem folytatott egyeztetést versenytárssal a 2014-es frekvenciapályázattal összefüggésben – hangsúlyozza a cég.

Közleményükben emlékeztettek arra: a 800 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó frekvencia-haszonbérleti szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, még az együttműködés megkezdése előtt jóváhagyta. Emellett a Magyar Telekom és partnere a hálózatmegosztási megállapodásról a Gazdasági Versenyhivatalt proaktívan, jóval a megállapodás aláírása és az együttműködés megkezdése előtt tájékoztatta, és ezt követően is folyamatosan, mindenben támogatta a GVH munkáját.
Idézik korábbi közleményüket, amely szerint a Telekom a szélessávú (4G) mobilinternet szolgáltatás vidéki régiókban történő javítása érdekében kötött megállapodást a 800 MHz-es frekvenciamegosztásról és közös 4G hálózatfejlesztésről és -üzemeltetéséről.

A hálózatmegosztás elmúlt közel három évében az előfizetők a lefedettség folyamatos bővülését tapasztalhatták a 4G/LTE hálózaton.

A 2014-es frekvenciapályázat sikere a Digitális Magyarország megvalósításának meghatározó állomása volt. A 4G lefedettség bővülésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az ügyfelek előtt, valamint javult és javul a vállalkozások és az ország versenyképessége – áll a Telekom közleményében.