Átadták a Napló TOP 100 díjat Debrecenben

Gazdaság Helyi hírek

Az üzleti életben elért sikereik és társadalmi szerepvállalásuk elismeréseként a 2016-os üzleti év Napló TOP 100 Gazdasági díját Szabó Miklósnak, a debreceni Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatójának, és Szabó Ákosnak, a Tranzit-csoport vezérigazgatójának adományozták az idén; a díjat a Hajdú-bihari Napló, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajdú-bihari igazgatósága és a térségi iparkamara TOP 100 kiadványának bemutatóján adták át hétfőn, a kereskedelmi és iparkamara székházában.

Papp László, Debrecen polgármestere Hajdú-Bihar legnagyobb árbevételt elért száz vállalkozásának vezetői előtt arról beszélt, hogy a város expanzióban van: mind a gazdaság, az oktatás, a kultúra és a szolgáltatások terén jelentős mértékben, évről-évre fejlődik.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy 2014 és 2017 között pályázati forrásokból 200 milliárd forint áramlott, illetve áramlik a helyi gazdaságba, és ebben az időszakban több mint 4 ezer új munkahely jött létre Debrecenben.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy növelni kell a kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét, beszállítói tevékenységét annak érdekében, hogy a nemzetközi téren is jegyzett nagyvállalati szféra ne “szakadjon el” a kkv-któl.

Tasi Sándor, a hajdú-bihari önkormányzat alelnöke elmondta: a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai keretében eddig több mint 100 milliárd forint felhasználásról született döntés.

Hozzátette: önkormányzatokkal és civil szervezetekkel több mint 6 milliárd forint forrás felhasználásáról írtak alá támogatási szerződést ipari parkok fejlesztésére, mintegy száz hektár területen.A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatain november végéig 114 milliárd forintot nyertek el debreceni és hajdú-bihari vállalkozók, míg vidékfejlesztésre 54 milliárdot, humán erőforrás-fejlesztésre 43 milliárdot használhatnak fel hajdú-Biharban – jegyezte meg az alelnök.

Veres István László, a NAV hajdú-bihari adó- és vámigazgatója elmondta: a száz legnagyobb adózó a hajdú-bihari vállalkozásoknak mindössze 0,4 százaléka, miközben ők állítják elő a megye exportjának 84,1 százalékát, az adózás előtti eredményük pedig az összes eredmény 43,1 százaléka.

A hajdú-bihari vállalkozások nettó adóteljesítménye “alulról közelíti” a 300 milliárd forintot – jelezte az adóigazgató.

Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara elnöke bejelentette: a termelőképesség és a jövedelmezőség javításának támogatása érdekében több megyei kamara összefogásával megalakítják a Kelet-magyarországi Kamarai Szövetséget.

A hajdú-bihari TOP 100 kiadvány szerint a megye öt legnagyobb árbevételű és legtöbb adót fizető vállalkozása a KITE Zrt., a Teva Gyógyszergyár Zrt., az NI Hungary Kft., a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., és az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt.

Fotó: Miskolczi János