Legtöbbször a munkaidővel szívatják dolgozóikat a magyar munkáltatók

Gazdaság Ország

A 2017 első negyedévében történt munkaügyi ellenőrzések friss adatai szerint a vizsgált cégeknél majdnem minden hetedik dolgozót ért jogsértés – írta meg az azenpenzem.hu. A portál szerint a legtöbbször a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos visszásságok fordultak elő.

A jelentésben tetszetős grafikonnal ábrázolták, hogy szinte minden területen javult a helyzet az előző évihez képest. Csakhogy a kedvezőbb számok mögött az áll, hogy

majdnem ötödével kevesebb munkavállalót foglalkoztató céget vizsgáltak meg most, mint 2016 első negyedévében.

Így is tanulságokkal szolgálhat, hogy

az előző évi több mint háromszorosára, 16 százalékra nőtt az agrárvállalkozások által feketén foglalkoztatott dolgozók aránya,

a legtöbb munkavállaló bejelentés nélkül továbbra is az építőiparban dolgozik, bár a feketemunkások aránya a tavalyi 38 százalékról 27 százalékra csökkent,

a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a munkavállalók nehezen nyilatkoznak az őket érintő szabálytalanságról, félnek a következményektől, állásuk elvesztésétől.

Az idei első negyedévben a jogsértéseket elkövető 3335 munkáltató közül 307-re szabtak ki összesen mintegy 44 millió forint bírságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.