Közgazdász: a munkaerőhiány is emelte a fizetéseket

Gazdaság

A munkaerőhiány is hozzájárult a bérek elmúlt időszakbeli emelkedéséhez, amelyet a kormányzati intézkedések is segítettek; a leggyorsabb ütemű bérnövekedés a költségvetési szerveknél volt, amelyeknél jelentős volt a lemaradás – hangsúlyozta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1-en.

Hozzátette, hogy a szociális és egészségügyi ágazatban még mindig nagyon alacsonyak a bérek, az átlagfizetés csak nettó 115 ezer forint, és ezt a szektort érinti leginkább a munkaerőelszívás. “Itt még bőven van teendő” – jegyezte meg. Példaként említette, hogy eközben a pénzügyi szférában átlagosan nettó 345 ezer forintot keresnek.

Az államháztartási hiányról szólva a szakértő megjegyezte, hogy az első negyedévben egyszeri tételek miatt nőtt a hiány, ugyanakkor tendenciákat tekintve a konvergencia kritériumoknál jobban teljesít az ország.