Miért keres annyit egy gondnok, mint egy diplomás?

Gazdaság

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) 2017. január 10-én hivatalos levélben kereste meg Hoppál Pétert, az EMMI kulturális ágazatért felelő államtitkárát – közölte csütörtökön a szakszervezet.

A levélben amiatt tiltakoztak, hogy

a 2016. június – december hónapokban a sajtóban többször bejelentett ágazati bérpótlék mégsem kerül bevezetésre 2017. január 1-jével annak ellenére sem, hogy az államtitkárság azt többször megígérte.

Továbbá jelezték a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók – ideértve a magasabb vezetőket is -, hogy felháborítónak tartják a garantált bérminimum emelésével a területükön kialakult helyzetet. A kulturális foglalkoztatás területén ez az intézkedés – az üdvözlendő keresetemelkedés mellett – azt is jelenti,

hogy egy doktori fokozattal rendelkező, többéves tapasztalattal bíró muzeológus, könyvtáros bére ezután megegyezik az adott intézményben középfokú végzettséggel dolgozó gondnokéval

– közölte a szakszervezet.