A magyar munkaerőpiac február és július között volt a legintenzívebb

Gazdaság

A magyar munkaerőpiac február és július között volt a legintenzívebb, ebben a hat hónapban minden ötödik munkavállaló váltott, egyharmaduk csak cégen belül cserélte le a pozícióját, míg kétharmaduk a munkahelyét is – derül ki a Randstad Workmonitor munkavállalói attitűdöket vizsgáló, 34 országra kiterjedő, negyedévente végzett felméréséből, ami figyelemmel kíséri a globális és helyi munkaerőpiaci trendeket is. Az idei negyedik negyedévben a felmérés 33 országra terjedt ki.

A vizsgálatban Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló vett részt.
A Randstad Workmonitor adatai szerint a magyarországi mobilitási index – ami a dolgozók következő fél évre vonatkozó munkahelyváltási szándékát jelzi – az év második felében megközelítette a 2015 márciusában mért 102 pontos csúcsot, mert az idei harmadik negyedévben 100, a negyedik negyedévben pedig 99 ponton zárt. Ez ugyanakkor még mindig elmarad a 108 pontos globális átlagtól. A munkaerőpiac élénkülését jelzi az is, hogy a munkavállalók egyre kevésbé félnek a munkahelyváltástól, ugyanis a megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 6 hónapon belül el tudna helyezkedni egy hasonló pozícióban, 71 százalékuk pedig úgy véli, hogy ha más területen is, de biztosan találna állást.
A felmérés szerint a dolgozók nagy része passzív álláskereső, ugyanis bár a többség (61 százalék) nyitott a váltásra, csupán 5 százalék keres aktívan, 17 százalék inkább csak nézelődik.
A kutatásból az is kiderült, hogy a munkaerőpiac élénkülése jó hatással van az alkalmazottak elégedettségére: a munkavállalók 61 százaléka jól érzi magát a munkahelyén. Szokody Ágnes szerint ez az arány azonban még mindig elmarad a globális átlagtól, a listavezető Egyesült Államokban például a dolgozók 84 százaléka szereti az állását, és a szomszédos Ausztriában is 75 százalékuk érzi jól magát a munkahelyén.
A Randstad 1960-ban jött létre, 39 országban van jelen, Magyarországon 2004-ben kezdte meg a működését. A cég a magyar munkaerő-közvetítő és -kölcsönző piac egyik meghatározó szereplője.