Brutális csúcsot állított fel a debreceni repülőtér

Gazdaság

Júliusban több mint 37 ezren fordultak meg a legnagyobb magyarországi regionális repülőtéren, a Debrecen Airporton, ami 59 százalékos utasszám-növekedést jelent, ez minden idők legmagasabb havi utasforgalma – közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.

Tamás László közleménye szerint hét hónap alatt az utasforgalom 86 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, augusztus elején pedig már meghaladják a teljes tavalyi éves forgalmat.

Ez az eredmény a tervezett utasforgalommal összhangban áll és egyértelműen köszönhető az új WizzAir bázis miatti desztináció és kapacitásbővülésnek, a Lufthansa müncheni menetrendszerinti járatainak, valamint a nyári chartereknek – tette hozzá.

Kelet-Magyarország mintegy 100-150 kilométeres vonzáskörzetből, illetve a határon túli partiumi területekről érkező utasok mellett egyre gyakrabban veszik igénybe Kárpátaljáról és a Felvidékről érkezők is a cívisváros repülőterét – mondta.

Tamás László tájékoztatása szerint augusztusban menetrendszerinti járattal hat EU-s ország turisztikai központjába repülhetnek az utasok Debrecenből, Brüsszelbe pedig ezentúl vagy egyetlen átszállással Münchenen keresztül, vagy Eindhovenből egy hosszabb transzferrel juthatnak el.

A nyári charterjáratok a Török Riviérára, Korfura, Krétára, Zakynthosra és a bolgár Napospartra, Burgaszba hetente indulnak Debrecenből – sorolta a járatfejlesztési igazgató.