Sok az üres állás Hajdú-Biharban

Gazdaság

Csökkent az álláskeresők száma júniusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint.

A júniusi zárónapon 366,9 ezer álláskereső szerepelt a nyilvántartásában, 4,6 százalékkal kevesebb az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest. Az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva 16,3 százalékos a mérséklődés – közölte az NFSZ a honlapján.

A szolgálat korábban nyilvánosságra hozott adatai szerint az idén május végén 384,7 ezren, 2014 júniusában pedig 436,6 ezren kerestek állást Magyarországon.

Az idén júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 8,3 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 5,3 százalék volt a jelentés szerint. A legalacsonyabb értékek továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében voltak: 2,1, illetve 1,5 százalék.

A múlt hónapban 46,6 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 12,7 százalék volt. A legtöbb pályakezdőt az előző hónapokhoz hasonlóan Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is.
Tartósan – vagyis több mint egy éven át – 107,1 ezren kerestek állást június végén, arányuk az összes álláskeresőhöz viszonyítva 29,2 százalék, ami 5,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – derül ki a jelentésből.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2015. március – 2015. májusi gördülő negyedévben 319,7 ezer volt, ami 7,1 százalékos, az előző évinél 1 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát eredményezett.

Júniusban összesen 43,3 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes kirendeltségen, 16,6 százalékuk első alkalommal regisztrált.

A foglalkoztatók összesen 39,9 ezer üres álláshelyet jelentettek be a múlt hónapban, amelynek 54,9 százalékához igényeltek támogatást. Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a fővárosban jelentették be az állások közel 40 százalékát. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 21,9 ezer volt, ebből 16,8 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta.

Júniusban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 18 ezer volt, az összes álláshely 45,1 százaléka. A nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, a bolti eladó, a mechanikai gép-összeszerelő, a szolgáltatási és szállítási, valamint az egyéb egyszerű építőipari foglalkozásokra vonatkoztak.

Összességében az idén júniusban 111,6 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 70 ezer maradt betöltetlen.

A múlt hónapban a foglalkoztatók 488 munkavállalót érintően jelentettek be csoportos létszámcsökkentési döntést a foglalkoztatási szolgálathoz.