Együttműködés a magyar-kazah mezőgazdasági kapcsolatok bővítéséért

Egyetem Gazdaság

A magyar-kazah mezőgazdasági kapcsolatok bővítésére, ezen belül a magyar vetőmag kazahsztáni térnyerésére együttműködési megállapodást kötött kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. vezetésével működő Flora Konzorcium.

A NAK és a Flora a megállapodásban többek között rögzítette, hogy a magyar vetőmagtermesztés és a hozzá szervesen illeszkedő kutatás-fejlesztés megőrzése, fejlesztése érdekében folyamatosan információt cserél, és az elért eredményeket tagjai részére bemutatja. Az együttműködés kiterjed majd a kazahsztáni kukoricafajta-kísérletek eredményes megvalósítására valamint a mezőgazdasági technológiák exportjának elősegítésére.

A Flora Konzorcium a keleti nyitás stratégia részeként jött létre, és a magyar-kazah mezőgazdasági együttműködés első fontos lépése – mondta a dokumentum aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Horváth László a konzorcium elnöke.

A szakember bejelentette: a Flora nemrég felkérést kapott a kazah mezőgazdasági minisztériumtól arra, hogy legyen tagja annak az ottani tanácsnak, amely párbeszédet folytat a kazah kormány és a külföldi befektetők között. A tanács tagjai között olyan cégek találhatók, mint az EY, a Deloitte, a Deutsche Bank és a Chevron – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta: eddig 4 ezer zsák kukorica vetőmagot szállítottak ki Kazahsztánban, az idén már 25 ezer zsákkal számolnak, és éves átlagként szeretnék elérni 60 ezer zsáknyi mennyiséget.

Ifjabb Hubai Imre, a NAK alelnöke reményét fejezte ki, hogy a kamara stratégiai partnerségével újabb lendületet kap a konzorcium tevékenysége. A szervezet szakmai segítségével várhatóan gördülékenyebb lesz a magyar tapasztalatok és technológiai ismeretek átadása, a kazahsztáni vetőmagtermesztés fejlesztése, az előállítás, a szaporítás és a termesztés korszerűsítése.

A Flora Konzorcium vezetője a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt., tagjai a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, a Martonvásári Bázismag Kft., a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Debreceni Egyetem ATK karcagi kutató intézete.