Egyháztáji vásár Debrecen

Sajtok, friss pékáru, száraztészta, füstölt húsok, lekvárok, szörpök – Rendhagyó Egyháztáji vásár lesz Debrecenben

Az év utolsó Egyháztáji vásárában is lesz könyv csere-bere pont, slambuc, adomány stand és forró tea is – tájékoztatott a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség.

Gőzgombóc debreceni adventi vásár

A gőzgombóctól a corn dogig – Rögtönzött adventi gasztrokalandok Debrecenben

Javában tart az adventi vásár Debrecenben és érintőlegesen már közöltünk némi információt az árakról, hogy mit és mennyiért lehet fogyasztani az ünnepi gasztronómiai választékből, de egy (számomra) újdonság még elkerülte a figyelmemet: a hütte.

Kezdődik a Márton napi vigadalom Hajdúszoboszlón – itt a részletes program a sztárfellépőkkel

November 10-11. között Márton-napi vigadalomra várja az érdeklődőket Hajdúszoboszló. A két napos fesztivál középpontjában természetesen a libalakoma és az új bor áll, melyeket izgalmasan egészítenek ki a sztárvendégek koncertjei és a szórakoztató kísérő programok.

Hadházi Káposztás Napok 2023 program

Hadházi Káposztás Napok 2023 – program, jegyárak, hasznos tudnivalók

2023. szeptember 23-án és 24-én rendezik meg Hajdúhadházon a 2023-as Káposztás Napok gasztrofesztivált. A rendezvény fénypontja, a főzőverseny számos kísérőprogrammal és sztárséffel érkezik, a színpadokon pedig népszerű előadók szórakoztatják a közönséget.

Bor- és gasztrofesztivál Hajdúszoboszló 2023

Bor- és Gasztrofesztivál 2023 Hajdúszoboszló – részletes program

Szeptember 15-17. között, péntektől vasárnapig tart Hajdúszoboszlón a 2023-as Bor- és Gasztrofesztivál. Az ingyenes rendezvényen a finom ételek mellett neves fellépők fokozzák a helyiek és a turisták számára a fesztiválélményt. A hajdúszoboszlói rendezvény vendége a 950 éves Tokaj városa és a tokaji borvidék. Bemutatkoznak további elismert magyarországi borászatok és kiváló éttermek.

Kelemen Roland mesterszakács

Bocskaikertből a Bocuse d’Or magyar döntőjébe – Kelemen Rolandnak szoríthatunk

A bocskaikerti Kelemen Roland bejutott a Bocuse d’Or magyar döntőjébe a szeptember 4-én rendezett budapesti selejtezőben. A nyíregyházi Hunguest Sóstó séfhelyettese a legjobb négy között bizonyíthat októberben, a magyar döntő győztese pedig majd hazánkat képviselheti a 2024-es európai döntőn, melynek a norvégiai Trondheim ad otthont.

Szaft ’N Burger 2023 győztes

Szaft ’N Burger 2023: megválasztották az ország burgerét Debrecenben

Dacára annak, hogy már szeptembert írunk, az időjárás kifejezetten kegyes volt szombaton a Szabó Magda sétányra kilátogatókhoz, ahol  harmadik alkalommal rendezték meg a Szaft N’ Burger elnevezésű gasztrofesztivált. A rendezvényen ismét megválasztották az év burgerét.