Bugár Béla lemondana, ha a Most-Híd nem kerül be a parlamentbe

Európa

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke lemond, ha az általa vezetett magyar-szlovák párt a jövő tavasszal esedékes szlovákiai választáson nem jut be a parlamentbe.

“Természetesen, ez kötelesség” – jelentette ki kérdésre válaszolva a politikus a TA3 szlovák kereskedelmi hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában. Ugyanakkor hangsúlyozta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a párt jövőre is bekerüljön a parlamentbe. Elismerte, hogy ő is érzékeli pártja csökkenő népszerűségét jelző közvélemény-kutatásokat, amelyekre reagálnia kell. “Nekem sem kell örök időkre pártelnöknek lennem” – jegyezte meg a politikus, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynöskég idézte.

A vitában Bugár Béla elmondta: a Most-Híd a parlamenti választások után kész mindenkivel együttműködni, aki javítani akarja a szlovák-magyar kapcsolatokat. Választási listáját is megnyitja olyan jelöltek számára, akik elfogadják a párt értékeit. A jövő hét folyamán levelet küldenek azoknak a pártoknak, akikkel együtt tudnának működni a szlovák-magyar együttműködés és a régiófejlesztés területén.

“A jövő héten kiküldjük a meghívókat, aki elfogadja, eljön. A találkozó után mindenki megvitathatja a dolgokat a saját pártjában, s azután pedig megegyezhetünk” – fejtette ki Bugár Béla.

A Magyar Közösség Pártjával (MKP) való együttműködést érintő kérdésre válaszolva Bugár elutasította, hogy az ő személye lenne az együttműködés egyetlen akadálya. Szerinte pártja például másképpen képzeli el a választási jelöltlisták felállítását, mint az MKP. “Ha az MKP azt mondja, hogy csak magyar jelölteket tud elképzelni (a listán), akkor az lehetetlen” – szögezte le. Rámutatott: a Híd szorosan együttműködik úgy a szlovákokkal, mint a többi nemzeti kisebbséggel is.

Fiala Ilona, az MKP szóvivője a Híd kezdeményezésével kapcsolatban szombaton kijelentette, hogy pártja nyitott az együttműködésre. “Az MKP a magyar egység megteremtésében érdekelt” – fogalmazott a szóvivő. Közlése szerint ezzel a kérdéssel az MKP jövő szombaton összeülő Országos Tanácsa fog érdemben foglalkozni.

Szlovákiában azután indult új nyilvános vita a két párt esetleges jövőbeni együttműködéséről, illetve a magyarság parlamenti képviseletének biztosításáról, miután a májusi európai parlamenti választáson (EP-) egyik pártnak sem sikerült megújítania képviselői mandátumát.

A Most- Híd támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint a parlamenti küszöböt jelentő öt százalék közelébe esett vissza, az MKP pedig már második ciklusban parlamenten kívüli párt.