Fontos meccset játszanak a DEAC floorballosai

Egyetem Sport

Fontos, igazi négypontos rangadóval indul a 2019-es esztendő a debreceni floorballosok számára: a rájátszásért vívott harcabn közvetlen rivális IBK Cartoon Hereoes csapata látogat a Böszörményi útra. Aki holnap pontokkal gazdagodik, az újabb mérföldkövet érhet el a szezon során.
Nem teltek tehát unalmasan az új év első napjai: a debreceniek nem sokat pihentek (emlékeztetőük: december 22-én is mérkőzést játszottak Pál Lóránték) és amint lehetett, újra edzésbe is lendültek. A cívisvárosiak kedvezőbb helyzetből várhatják a találkozót, hiszen pontelőnyben vannak a mesehősökhöz képest, egy esetleges hazai győzelemmel pedig a fővárosiak még távolabb – a debreceniek pedig még közelebb – kerülhetnek a felsőházhoz. Az egyetemisták ennek megfelelően motiváltan vágtak bele az idei tréningekbe, talán a szezon sorn először nem lesznek számottevő hiányzók se a csapatból!

A motiváltság érezehető Fábián Dánielen, aki a szezon során már több poszton is megállta a helyét, holnap várhatóan ismét a védelem tengelyében hárul fontos szerep rá. „Jó iramú, pörgős meccsre számítok. A csapat szeretne revansot venni az előző két mérkőzésért, végre meg kell hogy szerezzük mind a két pontot. Mindenképp nyernünk kell, ha továbbra is harcban szeretnénk maradni a felsőházi rájátszásért. Mindenki bevethető lesz, a sérültjeink felépültek, ha minden jól megy, akár három sorral is tudunk játszani. Nagy szükség lesz mind a csapat, mind a kiemelkedő egyéni teljesítményekre. Én személy szerint nagyon várom a hétvégi találkozót mert hosszú volt a szünet, jó lesz újra felölteni a hazai DEAC mezünket.”

A vendégek is magabiztosan várják a szombati párharcot. A mesehősök edzője, Molnár Szabolcs is győzelmet tűzte ki célul csapata számára. „Hajtós mérkőzésen vághatunk vissza az alapszakasz korábbi pontrablásáért a debrecenieknek. Az utóbbi pár mérkőzésünk eredményeitől függetlenül nagyot fejlődött a CH gárdája, elsősorban mentálisan. Hisszük, hogy helyünk van a felsőházi rájátszásban, és mindent meg fogunk tenni, hogy az történjen szombaton a pályán, amit elterveztünk. A DEAC meccseit utólag megnéztem többször is, az ebből szerzett tapasztalatok alapján készülök a szombatra. Célunk a mérkőzésen nem lehet más, mint egy magabiztos győzelem. Fordulatokkal teli szezon az idei számunkra, de a gépezet kezd a nehézségek ellenére erősödni. 60 percig kell higgadtan játszanunk, és ha ezt tudjuk produkálni, nem fognak megremegni a CH kezek kritikus szituációkban sem.”
Ami röviden a két csapat múltját illeti: 21 alkalommal néztek egymással farkasszemet a felek. Az eddigi találkozók egészen kiegyensúlyozott mérleget hoztak: 9 debreceni győzelem mellett 10 CH siker és 2 döntetlen született. A gólarány viszont az egyetemistáknak kedvez: 126:120 a gólarány. Ami az idei szezont illeti: a bajnokságban 9:9-es döntetlen született (ez a pontszerzés igen értékes volt a DEAC számára), majd a Magyar Kupában 7:6-os fővárosi siker született. A debreceniek bíznak benne, hogy a sormint egy hazai sikerrel fog folytatódni.

A mérkőzés ezúttal se csak a floorballról fog szólni: folytatódik a debreceniek csokigyűjtési akciója, valamint a DEAC sajtófalával fotót készítők akár egy igazi relikviával is gazdagodhatnak. Aki mégse tud kilátogatni a helyszínre, ezúttal is bekapcsolódhat élő közvetítésbe a csapat facebook oldalán keresztül.

Salming OB I, 11. forduló:
Debreceni EAC – IBK Cartoon Heroes-Kinizsi
2019. január 5. (szombat), 17:00
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Böszörményi út 138.)