Az ideális második idegen nyelv – a német nyelv napját ünnepli az egyetem

Egyetem
„Debrecenben az ideális második idegen nyelv” mottóval az egyetemi német nyelvtanulásról, a nyelvvizsgákról és a külföldi ösztöndíjakról kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők csütörtökön, a német nyelv napján.

A Debreceni Egyetem Germanisztika Intézet és a Debreceni Német Kulturális Fórum közös rendezvényén az érdeklődők magyar és angol nyelven kaphatnak tájékoztatást, de lehetőség lesz személyes tanácsadásra is mindazoknak, akik érdeklődnek a német nyelv iránt, vagy szeretnék kipróbálni magukat német anyanyelvi környezetben.

A német nyelv egyre fontosabbá válik az orvosi-egészségügyi képzésben. Ugyancsak karrierlehetőséget kínáló terület a németül tudók számára az üzleti szolgáltató szektor: a Debrecenben jelenlévő cégek arra ösztönzik az egyetemistákat, hogy az angol mellett második idegen nyelvként a német nyelvet sajátítsák el – tudta meg a szervezőktől a hirek.unideb.hu.

A szektor értékteremtő tevékenységével idén szeptembertől a Debreceni Egyetem Business Services Basics kurzusán ismerkednek a Bölcsészettudományi és a Gazdaságtudomány Karok hallgatói. Karrierépítésükhöz a kurzus látogatói is hasznos tudnivalókat ismerhetnek meg a német nyelv napján.

Az érdeklődők információt kapnak a külföldi egyetemekről, a Deutscher Akademischer Austausch Dienst (DAAD), az Österreichisches Austausch Dienst (ÖAD) és az Erasmus-ösztöndíjakról, a Hageni Távegyetemről, továbbá a Debreceni Német Kulturális Fórum által kínált Goethe-nyelvvizsgáról és az Osztrák Nyelvi Diplomáról.

Az egyetem Főépületének 129-es termében 12 órától magyarul, 13:30-tól angol nyelven kapnak tájékoztatást az érdeklődők az egyetemi német nyelvtanulásról, a nyelvvizsgákról és a külföldi ösztöndíjakról, 15 órától pedig személyre szabott egyéni tanácsadás kezdődik.

Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület 129. terem (Debrecen, Egyetem tér 1.)

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/345133426051347/