Egyedülálló mikro CT-t vett a Debreceni Egyetem

Egyetem

A fogászati implantátumok körüli csontszövetek szerkezetét vizsgálják majd azzal a különleges mikro CT-vel, amelyet szerdán mutattak be a Debreceni Egyetemen. Az országban egyedüliként Debrecenben megtalálható készülék akár 350 nanométeres képfelbontásra is képes.
Elsősorban kutatási célokra használják majd a több mint százmillió forint értékű eszközt, amit az egyetem Fogorvostudományi Kara egy GINOP-pályázat keretében vásárolt. A Szegedi Egyetemmel közös projektben a debreceni szakemberek a fogászati titánimplantátumok felületét vizsgálják.

– A csont és implantátum közötti kötődést kutatjuk. A mikro CT alkalmas a különböző csontpótló anyagok összehasonlító elemzésére, valamint az implantátumok körüli csontszövetek szerkezetének vizsgálatára – mondta Hegedüs Csaba, a Bioanyagtani és Fogpótlástani Tanszék vezetője.

A hagyományos computer tomográfoknál sokkal nagyobb felbontásra képes eszköz új perspektívákat nyit meg a Debreceni Egyetemen zajló tudományos tevékenység előtt, és elősegítheti azokat a kutatásokat, amelyek közvetlenül még hatékonyabbá tehetik a Fogorvostudományi Karon zajló gyógyító munkát.

– Bízunk benne, hogy a fejlesztések lehetővé teszik, hogy a csontosodási folyamat hamarabb végbemenjen. Az a célunk, hogy olyan felületeket alakítsunk ki, ami a jelenleg 3-6 hónapos gyógyulási időt jelentősen lerövidítik – tájékoztatott a professzor.

A Debreceni Egyetemen október 17-én bemutatott berendezés hazákban az első és egyetlen olyan CT berendezés, amely 1 mikron alatti léptékekben, 350 nanométeres felbontásban is tud felvételeket készíteni.

– Teljesen más, mint egy hagyományos CT, mivel itt a mintát forgatjuk 360 fokban, és akár fokonként tudunk mintavételezni. A készülék nagyon gyorsan, akár 15 perc alatt is képes beszkenelni a mintát, amit a szoftver segítségével 2 és 3 dimenzióban képes megjeleníteni – ismertette a működést Béres Mónika, az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Képalkotó Intézet tudományos segédmunkatársa.

A berendezésnek az oktatásban is nagy hasznát fogják venni. A fogorvostan-hallgatóknak például egy fognak nem csak felszínét tudják bemutatni, hanem rétegről rétegre haladva a 3 dimenzós belső struktúráját is.
Az eszköz hatékonyan segíti majd az Orvosi Képalkotó Intézetben végzett diagnosztikus és kutatómunkát, valamint az egyetem más karain folyó tudományos munkafolyamatokat is többek közt mikroelektronikai eszközök, ásványok, növények és rovarok vizsgálatára is használható.

unideb.hu