25 milliárdot nyert pályázatokon keresztül a Debreceni Egyetem

Egyetem

A Debreceni Egyetem 32 pályázata több mint 25 milliárd forintot nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból – jelentette be kedden Schanda Tamás János európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.
– Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiírásai – illeszkedve a 2014-ben elfogadott felsőoktatási stratégiához – elsősorban a felsőoktatási intézmények képességfejlesztését szolgálják, aminek köszönhetően nőhet a versenyképességük és ki tudják elégíteni a munkaerőpiac igényeit – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Debreceni Egyetem sikeres pályázatait bemutató sajtótájékoztatón.

Palkovics László az operatív program kiemelt célkitűzései között említette többek között a képzések fejlesztését, a nemzetköziesítést, az oktatói-kutatói utánpótlás biztosítását, illetve az MTMI (műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai) szakok népszerűsítését.

– A Debreceni Egyetem eddig elbírált 32 pályázata 25 milliárd forintos fejlesztést jelent. Az intézmény a felsőoktatásra fordítható fejlesztési források 17 százalékát nyerte el, ami kiugróan jó eredmény. Eközben 9 további pályázat pedig még az elbírálás szakaszában tart – jelentette be Schanda Tamás János, az EMMI európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

A pályázati támogatásoknak köszönhetően 3,5 milliárd forintot fordíthat egészségügyi fejlesztésekre a Debreceni Egyetem. Többek között teljesen felújítják a Kenézy Egyetemi Kórház gyermek pszichiátriai és neurológiai épületét, a felnőtt pszichiátriát és addiktológiát pedig 400 négyzetméterrel bővítik. A Klinikai Központban a betegbiztonság növelését célzó fejlesztések valósulnak meg, valamint kialakítják a gyermek sürgősségi és baleseti ellátást biztosító regionális központot.

Négy képzési területen – az agrár, a műszaki, a gazdaság- és természettudományi – 10 új duális mesterszak indításához járul hozzá az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, illetve csaknem 2, 4 milliárd forinttal támogat kutatásokat agrár-, sport-, orvos- és természettudományi, valamint informatikai területeken. A Debreceni Egyetem kutatói ennek köszönhetően bekapcsolódhatnak a nemzetközi kutatómunkába és kiépítik a HU-MTHS-IN hazai ipari matematikai hálózat intézményi szervezetét. Több mint másfél milliárd forint támogatás jut a kutatói utánpótlás és kutatási műhelyek létrehozására, infrastrukturális fejlesztésekre pedig több mint 6 milliárd forintot fordíthat a debreceni felsőoktatási intézmény.

– Ilyen mértékű, egyedülálló és jövőbe mutató fejlődési lehetőség eddig az intézmény történetében csupán egyszer, az 1920-30-as években volt. Akkor – hasonlóan a mostanihoz – egy átgondolt stratégia mentén olyan fejlesztések indultak el, melyek eredményei évtizedekre meghatározták az intézmény jövőjét. Mostani fejlesztési stratégiánk a következő 30 évre szól, a várossal és a regionális iparvállalatokkal közösen alkottuk meg azt. Olyan harmonizált oktatást és kutatást végzünk, ami megfelel a városi, a regionális és a nemzetközi igényeknek – emelte ki Szilvássy Zoltán rektor.

A következő évek egyik legnagyobb beruházásaként a Főépület közelében mintegy 3 milliárd forintból learning center épül, ami jelentősen javítja majd az ötezer külföldi hallgató oktatási körülményeit. Az orvosképzés feltételeinek javítása érdekében fejlesztik a skill labort, ezeken kívül pedig a gyakorlóiskolákban, a Balásházy János Gyakorló Középiskola és Kollégiumban, illetve a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában is infrastrukturális fejlesztéseket valósítanak majd meg 150-150 millió forintból.

– Az EFOP-programban még további 9 pályázatunk vár elbírálásra. Az eddig elnyert 25 milliárd forinttal, valamint a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok és a Környezeti Operatív Programok pályázataival, illetve direkt kormánytámogatások révén összességében 60 milliárd forintot tudunk majd infrastrukturális és tudományos fejlesztésekre fordítani a következő években – vetítette előre Bács Zoltán kancellár.

A kancellár hangsúlyozta: bízik benne, hogy a következő 3 évben a projektek lebonyolításában is hatékony lesz az intézmény és a pályázati támogatásokkal, melyeket önerővel is kiegészítenek, Debrecen és a régió fejlődéséhez jelentősen hozzá tud majd járulni az egyetem.

unideb.hu