Jubileumi könyvbemutató az egyetemen

Egyetem
A család és karrier összefüggéseit, valamint a Pedagógiai Tanszék jeles korszakát ismertető köteteket mutatott be a Bölcsészettudományi Kar 100 éves fennállását ünneplő Neveléstudományi Tanszéke.

AZ MTA DAB székházában november 15-én rendezett ünnepi könyvbemutatón Vincze Tamás: Alkotás és iskolateremtés. Pedagógia tanszék a Tiszántúl egyetemén 1918 és 1941 között című és Engler Ágnes: A család mint erőforrás című köteteit ismerhették meg az érdeklődők.

– A mai kor számára ismeretlen, az 1949-ig tartó elit felsőoktatás történetét írja le a könyv, bemutatva a professzorok, magántanárok világát, amelyben még elvárás volt, hogy – legyen bár orvos-, jogász- vagy bölcsészprofesszor – egy személyben pedagógus is legyen – hangsúlyozta ismertetőjében Mudrák József, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola oktatója.

A kötet második fejezete az iskolaalapító Mitrovics Gyula, az egyetem nagyformátumú, iskolaalapító professzorának munkásságát ismerteti.

– A Debreceni Egyetem pedagógiai területén tevékenykedő oktatók, hallgatók azok, akik ezt a kötetet a legnagyobb haszonnal forgathatják, hogy megismerjék ezt a sokoldalú életművet – emelte ki a kiadvány legjelentősebb értékét Hodossi Sándor.

Aktuális témát, a házasság és válás problematikáját feszegeti Engler Ágnes kötete.

– A jelenlegi társadalmi-gazdasági körülmények között sok esetben nehéz összeegyeztetni a szakmai karriert és a magánéletet. A kötet alapját képező kutatás eredményei szerint ez megfelelő családi, közösségi háttértámogatással megvalósítható. A karrierbe beruházó személy és környezete számos áldozatot hoz boldogulása érdekében, ami lehet akár a családjától elvett idő, odafigyelés, vagy anyagi javak. Ugyanakkor megfelelő párkapcsolat, szülő-gyermek, vagy baráti kapcsolatok esetén a privát környezet olyan erőforrásként szolgál, amely nem merül ki ilyen karriertörekvések mentén, hanem újratermeli a veszteségeket, igazi támaszt nyújtva a karrierjét építő egyénnek –mondta az unideb.hu portálnak kötetéről a szerző.

A rendezvényen Kun András a közgazdász szemszögéből ismertette a kiadványt, kiemelve, hogy a családnak több területen – munka, tanulás, szabadidő – kell erőforrásként működnie.

Pusztai Gabriella, a Neveléstudományi Tanszék vezetője összegzésében kiemelte: a felsőoktatási intézmények számára is fontos üzenet, hogy hallgatóik jelentős erőforrásokhoz jutva eredményesen vegyenek részt tanulmányaikban. Ezért a kötetben nagy hangsúlyt kapó családbarát egyetem koncepció a sikeres hallgatói integrálás egyik fontos szegmense lehet.