Azerbajdzsáni delegáció járt a Debreceni Egyetemen

Azerbajdzsáni delegáció járt a Debreceni Egyetemen

Egyetem

A kaukázusi ország felsőoktatásának javítását célzó nemzetközi program keretében érkezett több mint húsztagú küldöttség a Debreceni Egyetemre. A vendégek szakmai konferencián, előadásokon és műhelymunkában vesznek részt péntekig.
Összesen hat ország és tizennégy intézményi partner vesz részt a „Promoting Excellence in Teaching and Learning in Azerbaijani Universities” (röviden PETRA) programban, aminek célja az oktatás minőségének fejlesztése az azerbajdzsáni egyetemeken.

A projekt keretében a felsőoktatásban oktató és dolgozó kollégák számára tudományos alapokon nyugvó, e-learning formájú tananyagokat és tanulmányokat készítenek négy témakörben: tanulás- és tanításmódszertan, IKT alkalmazása, minőség és eredményesség, valamint hallgatói és oktatói mobilitási programok a felsőoktatásban. Ehhez kapcsolódóan a partnerek mobilitási programokban vesznek részt, melyek során tanulmányozzák az európai országok felsőoktatási gyakorlatát ezen a négy területen, illetve az európai szakemberek megismerik az azerbajdzsáni egyetemeket, ahol közösen gondolkodnak a fejlesztésekről.

A program részeként 23 tagú küldöttség érkezett a Debreceni Egyetemre október 16-án, hétfőn. A résztvevők többsége azerbajdzsáni, de spanyol és finn küldöttek is tagjai a csoportnak. Az intézményeket négy rektorhelyettes, négy dékán, nemzetközi irodáik vezetői, intézetigazgatók, tanszékvezetők képviselik. A látogatás október 20-ig tart, addig szakmai konferencián, előadásokon és műhelymunkában vesznek részt a nemzetközi delegáció tagjai.

Azerbajdzsán mellett öt európai partnerország: Ausztria, Finnország, Magyarország, Spanyolország és Törökország egy-egy egyeteme vesz részt az együttműködésben. Magyarországot a Debreceni Egyetem képviseli, a projektkoordinációt a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete látja el.

unideb.hu