Debreceni siker élelmiszer-innovációban

Egyetem

Első helyen végeztek a Debreceni Egyetem élelmiszermérnök hallgatói a “KnowinFood” – Tradicionális élelmiszerekre alapozott innovatív élelmiszer-fejlesztés Erasmus+ projekt versenyén. A fiatalok Európa második legnagyobb fűszer-disztribútorának fejlesztettek termékeket.
Roshni Ashok Kadam és Ayaz Mukarram Shaikh, a debreceni Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói Nagyszebenben, a Supremia S.A. cég K+F központjában gluténmentes, krumplis kenyér- és kalács-alapú fejlesztési koncepciókat dolgoztak ki, és valósítottak meg nemzetközi csoportok tagjaiként az Élelmiszertechnológiai Intézet docense, Máthé Endre irányításával. A versenyre minden országból két tanulót választottak ki előzetesen.

A kifejlesztett termékeket egyetemi és vállalati szakemberek zsűrizték, mindkét debreceni hallgató első helyezést ért el csoportjával. A koncepciók hagyományos élelmiszerek továbbfejlesztését tűzték ki célul, innovatív adalékokkal növelték az új termékek tápanyag-tartamát és élvezeti értékeit. Fontos szempont volt ezek mellett a termék egészségére gyakorolt jótékony hatása, a fenntarthatóság és a gazdaságosság. A Debreceni Egyetem két külföldi diákja kiemelkedő felkészültségéért és prezentációs készségeiért külön elismerést kapott.

A „KnowinFood” projekt jövő tavasszal újabb hallgatói élelmiszer-fejlesztési versennyel folytatódik. A programban a Lucian Blaga Univesity of Sibiu (Románia), a University Claude Bernard Lyon1 (Franciaország), a University of Food Technologies Plovdiv (Bulgária), a Supremia S.A. (Románia) és a Debreceni Egyetem vesz részt.

Az együttműködés során létrehoznak egy internetes platformot is, melynek adatbázisaiban regisztrálják a résztvevő országokra és a világ más kultúráira jellemző tradicionális élelmiszerek leírásait. Kiegészítik mindezt a fenntarthatóság jegyében előállítható természetes vagy éppen más innovatív alapanyagok, illetve korszerű élelmiszeripari technológiák ismertetésével. Az internetes adatbázist az élelmiszerlánc-szemlélet jegyében folyamatosan fejlesztik hallgatók, oktatók és kutatók angol, magyar, román, francia, valamint bolgár nyelven.

unideb.hu