Mozgalmasan indult a Kutatók Éjszakája

Egyetem

Súlyos baleset történt a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren a Kutatók Éjszakája programsorozat kezdetén. Rendőrök, tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett, hogy megoldják a katasztrófahelyzetet – a bemutató szerencsére a program része volt.
Idén mozgalmasan indult a Kutatók Éjszakája, amelyhez ebben az évben már 11. alkalommal csatlakozott a Debreceni Egyetem, amely több mint 100 tudományt népszerűsítő programmal várta a látogatókat.

– Tévhit, hogy az a tudomány, amit kicsi szobában sok könyvvel körülvéve csinálnak a tudósok. Nem. A tudomány az, amikor megkérdezzük: miért? Amikor valaki a világ megismeréséhez hozzájárul egy új ötlettel – fogalmazta meg tudománnyal kapcsolatos álláspontját Csernoch László.

Az egyetem tudományos rektorhelyettese megnyitójában kiemelte: a Kutatók Éjszakáján megpróbáljuk az egyszeri, a környezetünket bemutató jelenségeket úgy láttatni, hogy a gyerekek-felnőttek elhiggyék: a tudomány nem száraz és könyvszagú, hanem érdekes és színes.

Így nem csoda, hogy egy valóban színes eseménnyel kezdődött a rendezvény az egyetem előtti téren.
Mivel a program napján – szeptember 29-én interaktív szakmai fórumot tartott „A sürgősségi orvos-szakma jelene és jövője a Debreceni Egyetemen” címmel az Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszéke, a Gyermekgyógyászati Intézet és az Országos Mentőszolgálat, így kézenfekvőnek tűnt, hogy az elmélet mellett munkájuk gyakorlati oldalát is megismertessék a nagyközönséggel. Közönségben pedig nem volt hiány a Főépület előtti téren, ahol Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos-igazgatójának tolmácsolásában követhettük nyomon lépésről-lépésre a mentés különböző résztvevőinek összehangolt munkáját.
A csaknem éjfélig tartó rendezvényen szinte valamennyi tudományterület rejtelmeibe betekinthettek a látogatók, akik az egyetem olyan titkos helyeire is bejuthattak, ahová egy átlagos hétköznap nem. A rektori tanácsteremben bárki talárba bújhatott, felölthette a rektori-dékáni láncolt, megemelhette a gerundiumot, de most is népszerűek voltak a látványos kémiai kísérletek, a helyszínelők munkáját bemutató programok és új helyszínként csatlakozott a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház is.

A különböző helyszínek között kisvonat szállította a látogatókat, akik a különböző helyszíneken begyűjtött matricákkal értékes nyereményekhez juthattak.

unideb.hu