A szó elszáll, az írás megmarad

Egyetem
Csaknem háromszázan szavalták együtt Ady Endre versét a magyar nyelv ünnepén a Debreceni Egyetem Aulájában.

November 13-án már 4. éve ünnepeljük A magyar nyelv napját. A Debreceni Művelődési Központ az előző években a Nagytemplomban, a Csokonai Színházban, és a Szent Anna Székesegyházban tartotta az ünnepséget, idén a Debreceni Egyetem ajánlotta fel helyszínként a Főépület Auláját.

– Amikor az egyetem helyet ad ennek a rendezvénynek, abban a meggyőződésben teszi, hogy nem csupán a szép épületet biztosítja hozzá,hanem mindazt a tudást, amit az anyanyelv terén – a nyelvtudomány és más diszciplínák révén – felhalmozott, azt a gyakorlatot, amelyet a magyar nyelvi képzés területén elért, kialakított, és a jövő tanárainak továbbadott – mondta köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

– A szó elszáll, az írás megmarad – ezzel a gondolattal nyitotta „A kólától a pendrájvig, avagy Hogyan változik írott nyelvünk?” című előadását Hoffmann István egyetemi tanár. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének igazgatója az írott és a beszélt nyelv párhuzamosságairól és ellentéteiről tartott kronologikus beszámolót. Kiemelte, hogy míg István király korában mindössze 100 írástudó lehetett, mára alig 1 % Magyarországon az írástudatlanok száma. A mai állapot hosszú fejlődés eredménye, amelybe beletartozik a nyomda, vagy a telefon feltalálásától a hangrögzítésen át a mai digitális forradalom is.

Az ünnepségen hat debreceni közép– és általános iskola mintegy 250 diákja vett részt, akik a program zárásakéntVranyecz Artúr színművész közreműködésével közösen szavalták Ady Endre: Föl-földobott kő című költeményét.

unideb.hu