Júliusi programok az Agórában

Egyetem

Ezen a hétvégén közkívánatra ismét óriásbuborékokat készítenek az Agóra munkatársai. A titkos recept alapján előállított buborékszörnyetegeket nemcsak eregethetik a látogatók, hanem beléjük is mászhatnak a napsütötte domboldalon.

Július 9-én, szombaton Laborból a konyhába címmel új előadássorozatot indít az Innovatív Élelmiszeripari Klaszter az Agórában. A programon az érdeklődők meg is kóstolhatják a 21. század legmodernebb ételeit.

Július 16-án és 17-én, a LittleBits hétvége keretében elektronikus kütyüket készíthetnek a gyerekek, míg július utolsó hétvégéjén a térségünkben őshonos élőlényekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Júliusban többször is felállítják a mobil digitális planetáriumot, éjszakai távcsöves csillagnézést pedig az időjárástól függően hirdetnek majd.

Programok

Nyitvatartás egyéni látogatók számára

kedd-péntek: 13-tól 19 óráig

szombat, vasárnap: 10-től 18 óráig

hétfő: szünnap

Minimum 20 fős csoportokat – előzetes egyeztetés és visszaigazolás után – kedd és péntek között délelőttönként is fogad az intézmény, 9 órától. A csoportok a látogatás előtt legalább 7 nappal az Agóra weboldalán keresztül tudnak bejelentkezni.

Állandó programok

Az Agóra Tudományos Élményközpont Interaktív terében több mint negyven különleges játék próbálható ki, amelyek szorosan kapcsolódnak valamilyen tudományos jelenséghez. Emellett az élményközpontban naponta többször különböző ismeretterjesztő előadások és kísérleti bemutatók közül választhatnak a látogatók. A programok hétköznapokon 14, 15, 16 és 17 órakor kezdődnek, hétvégén 11-től 17 óráig óránként indulnak. A részletes programról a www.agoradebrecen.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Időszaki programok

2016. július 2-3., 10:00-12:00, 15:00-17.00

Óriásbuborékok hétvégéje

Közkívánatra ismét óriásbuborékokat készítenek az Agóra munkatársai a kicsik és nagyok örömére. A titkos recept alapján előállított buborékszörnyetegeket nemcsak eregethetik a látogatók, hanem beléjük is mászhatnak a napsütötte domboldalon.

2016. július 6-10.

Programok a digitális planetáriumban

A Földtől a Világegyetemig

Az Európai Déli Obszervatórium félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölelát időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette.

Narrátor: Varga Klári

Lehozzuk a csillagokat!

Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt naponta többször tart az Agóra csillagásza előadást. A 20 perces programban a nyári csillagképekről és égi eseményekről illetve a Hold fázisairól lesz szó, de megcsodálhatják a látogatók más tájak csillagos égboltjait is.

Ragyogó égbolt

A planetáriumi műsorban egyszerre három teljeskupolás-rövidfilmet láthatnak az érdeklődők.

Az első filmben szinte testközelből csodálhatóak meg 2015 legjobb csillagászati fotói. Ezután egzotikus vidékekre repít Eric Freeman, azaz ElderFlux elektronikus zenei kompozíciójához készült, magával ragadó timelapse videója, a Cycle. Utolsóként pedig megismerhető a fényképezés és a csillagászat közös őse: a fény.

A planetárium maximális befogadóképessége 50 fő. A látogatók így korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel.

2016. július 9., szombat 11 óra

Laborból a konyhába

Mi van az ételünkben? Hogyan őrizhető meg az alapanyagok természetes állaga és íze? Mi fán terem a molekuláris gasztronómia és finom-e az űrkaja?

Az Innovatív Élelmiszeripari Klaszter kísérleti bemutatóján nemcsak választ kaphatnak ezekre a kérdésekre, de meg is kóstolhatják a 21. század legmodernebb ételeit.

2016. július 16-17.

LittleBits hétvége

Gondoltál már arra, milyen jó lenne egy doboz, ami magától tudja, hány csoki van még benne?

Vagy egy saját tervezésű klímaberendezés? Ezen a hétvégén az Agóra minden nap több elektronikai foglalkozást is indít. Ezeken a gyerekek a littleBits készletek segítségével saját kezűleg elektronikus kütyüket, amik sípolnak, világítanak és mozognak.

Az elektronikai foglalkozást 8 éves kortól ajánlják.

A programra csak korlátozott számban tudnak látogatókat fogadni. Regisztráció a helyszínen.

2016. július 20-24.

Programok a digitális planetáriumban

2016. július 30-31.

Engedd be a természetet!

Hívjuk vissza az őshonos élőlényeket! A Let it Grow/Hadd nőjön! elnevezésű európai kampány célja megmutatni a fajok sokszínűségének fontosságát és visszaengedni a városokba a természetet. Az Agóra Tudományos Élményközpontban ezen a hétvégén mindenki felfedezheti, milyen élőlények laknak régóta körülöttünk és megtanulhatjuk, hogyan adhatjuk vissza az életterüket.

A programok az Agórába szóló belépőjeggyel látogathatók.