Kultúrák találkoztak a Nyári Egyetemen

Egyetem

Hazai és határon túli résztvevőkkel szervezett hagyományteremtő szándékkal vetélkedőket a magyar nyelv fejlesztésére a Debreceni Nyári Egyetem.

A Debreceni Nyári Egyetem évek óta dolgozik együtt nemzetközi partnerekkel különböző pályázatok keretében. A központi téma mindig a kultúra és a nyelv, melyek közvetítése az intézmény fő céljai közé tartoznak.

A Lexipédia elnevezésű projekt alapötletét az adta, hogy a fiatalok nyelvhasználata a különböző országokban anyanyelvtől függetlenül is hasonlít egymásra. Ezért a görög, román és magyar résztvevők ugyanazt a feladatot kapták: 3000 szó definícióját kellett megtanulniuk a saját nyelvükön. A cél az volt, és a fiatalok szóhasználata, beszéde választékosabb legyen, hogy a különböző élethelyzetekben, kommunikációs szituációkban tudják alkalmazni az addig kevéssé használt szavakat, kifejezéseket.

A szókincsfejlesztésre Magyarországról a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákjai kaptak lehetőséget, akik a záró előadáson azt is megtudhatták, miért is nehéz a külföldieknek a magyar nyelv elsajátítása.

Szintén a kultúrák közvetítése volt a Nyári Egyetem célja a Visegrádi 4-ek országainak összefogásával. A szlovák, lengyel, cseh és magyar iskolák résztvevői egymás történelméről, földrajzáról, sportjáról, híres embereiről és nyelvéről mutatták be tudásukat. Hallás utáni feladatként pedig azt kellett eldönteniük, hogy melyik nyelvet hallják a négy közül.

A projekt zárásaként az első helyezést elért debreceni csapat tagjai „házigazdaként” ismerkedhetnek meg a cseh, lengyel és szlovák partner iskolából érkező győztes csapatok diákjaival, akik jutalomképpen egy hetet töltenek majd el Debrecenben, hogy belekóstoljanak a magyar nyelvbe és kultúrába az intézmény hagyományos nyári kurzusán.

unideb.hu