KEK-döntőben a DEAC, videón a cheerleaderek

Egyetem Sport

A Debreceni Egyetem futsalosai és cheerleaderei is ezüstérmet szereztek a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján.

A tornán idén öt ország tizenhat csapata vett részt: Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból is érkezett csapat Budapestre, hogy részt vegyen a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján vagy az öregdiákok számára kiírt III. Alumni-kupán.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján három magyar és egy erdélyi került a legjobb négybe, ráadásul az I. KEK, vagyis 2010 óta először maradt határainkon belül a trófea: a Budapesti Műszaki Egyetem diadalmaskodott. A második a Debreceni Egyetem, a harmadik a Budapesti Corvinus Egyetem, a negyedik, ezzel a legjobb határon túli pedig a kolozsvári Góbék csapata lett. A torna legjobb játékosának Weinmann Richárdot (BME), a legjobb kapusnak Bálint Lehelt (Góbék) választották, a gólkirályi címet pedig Kántor Tamás (DEAC) érdemelte ki kilenc góllal.

A cheerleaderek látványos produkcióval készültek

A KEK egyik leglátványosabb kiegészítő programja a III. Cheer MEFOB volt. A résztvevő cheerleaderek létszáma évről évre nő, idén már 7 egyetem hallgatói vettek részt a rendezvényen, összesen 126 sportoló versengett.

A szervezők célja ezzel a látványos, nagy figyelmet vonzó sportággal az egyetemi sport népszerűsítése és újabb intézményi csapatok megalakulásának elősegítése mind a cheer dance (táncos koreográfiák), mind a cheerleading (akrobatikus elemek, emelések, dobások) kategóriákban. Cheer Dance Team kategóriában a Debreceni Egyetem hozta el az ezüstérmet.

Eredményesen zárult a rendezvényhez kapcsolódó karitatív gyűjtés is, melynek keretében a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákjai számára több tucat sporteszközt ajánlott fel a résztvevő harminckét csapat.