Karrierépítés felsőfokon

Egyetem

Nem csak végzős, munkavállalás előtt álló hallgatókat vár a Debreceni Egyetemen február 16-án induló „Karrierépítés felsőfokon” című kurzusa.

A 2015/16-os tanév tavaszi szemeszterének sorozata hat előadásból áll, ahol – többek között – olyan témák kerülnek terítékre, mint a stratégiai oldal a karrierépítésben, protokoll és viselkedés, önmenedzselés és önmegvalósítás. Az egyetem oktatói mellett olyan előadókat is meghívtak a szervezők, akik a munkáltatói oldal szemszögéből közelítik az álláskeresés, karrierépítés tematikáját.

– Idén már harmadik alkalommal hirdetjük meg a kurzust, és ebben az évben a százat is eléri a tárgyat felvevő hallgatók száma. Mutatja a kétkredites tárgy népszerűségét, hogy visszatérő diákjaink is vannak. Most először tréninget is tartunk az előadások keretében, ahol tapasztalatot lehet szerezni például az önismerettel, kommunikációval kapcsolatos témákban is – mondta az unideb.hu portálnak Pogány Emese, a Hallgatói Karrierközpont vezetője.

A sorozat Berényi András pszichológus „Két út van előttem vagy több, avagy hogyan tudjuk megvalósítani karrierrel kapcsolatos álmainkat?” című előadásával kezdődik 2016. február 16-án, kedden 18 órakor az Aud. Max-ban.

– Elsősorban pszichológusként, nem pedig a praktikus oldaláról közelítek a karrierépítéshez, hiszen napi munkám során gyakran tapasztalatom, hogy mindenkinek vannak álmai, elképzelései, amelyeknek néha nehéz megfelelni, és nem is biztos, hogy egyeznek a család, vagy a munkáltatók elvárásaival. Hiszek abban, hogy a munka világára nem a diploma megszerzésekor kell felkészülni, hanem már a tanulmányok során körvonalazni kell a tervek és lehetőségek közötti arany középutat – fogalmazott Berényi András, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetője.

A Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központjával és a Bölcsészettudományi Karral közösen szervezett előadásokra olyan érdeklődőket is várnak, akiket csak egy adott téma érdekel, aki pedig tagja az Alumni közösségnek, ingyenesen látogathatja a rendezvényt.

Részletek a kurzusról: www.karrier.unideb.hu