“Zöldbe öltözött egyetem”

Egyetem

Környezet- és természetvédelemmel foglalkozó szervezetek várták a hallgatókat november 25-én, szerdán a Zöld Börzén.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága – az Európai hulladékcsökkentési héthez is csatlakozva – ismét zöldbe öltöztette a Debreceni Egyetemet. A tavalyi évhez hasonlóan most is a Böszörményi úti campus aulája adott otthont a Zöld Börzének.

Az esemény megnyitóján Komlósi István, az Agrártudományi Központ főigazgatója elmondta: nem véletlen, hogy ismét a Böszörményi úti épületben tartják a rendezvényt: a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar céljai ugyanis egybevágnak a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának célkitűzéseivel.

– Amikor a Zöld Börzét kitaláltuk, fontos célokat fogalmaztunk meg. Egyrészt, hogy minél több hallgató részt tudjon venni a programon, másrészt pedig, hogy a hallgatók közelebb kerüljenek a környezet- és természetvédelemhez. A standoknál olyan szervezeteket találnak, melyek aktívan tesznek a környezetükért a mindennapokban. Emellett sok hallgató szakmai gyakorlati helyet vagy szakdolgozati témát is találhat a börzén – fejtette ki Gyulavári Attila Zsolt, a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

A börzén a kiállítók között képviseltette magát: a Zöld Kör, az I-Bolt, az egyetem Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke, a KRF Öko-Klub, a KRF Hallgatói Önkormányzat, a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület, a BioDoboz, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesültet, a Szatyor Debrecen Egyesület, a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány, a Magyar Kerékpáros Klub Debreceni Területi Szervezete, a Madárkórház Alapítvány, a Nagyerdei Kultúrpark, valamint a Natúr Centrum.

A kiállítók mellett kreatív és kézműves asztaloknál újrahasznosított tárgyakat készíthettek az érdeklődők, akik pedig kikapcsolódásra vágytak, egy tea mellett természetfilmeket nézhettek a filmsarokban.