(M)ilyen volt – (m)ilyen lett

Egyetem

Mi valóság és mi csúsztatás Pocahontasról? Ez a témája a Science Café tudományos ismeretterjesztő sorozat következő előadásának.

A legtöbb emberben az a kép él Pocahontasról, az indián nőről, amit az 1995-ben bemutatott rajzfilm romantikus története megrajzolt. Az viszont nem teljesen valós. Hogy mi igaz róla és mi nem, azt vizsgálja Szathmári Judit, a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszékének adjunktusa.

– Tartalmaz helytálló életrajzi elemeket a film, hiszen valóban élt egy lány, akinek törzsfőnök volt az apja, de nem király, így Pocahontas – a filmmel ellentétben – nem lehetett hercegnő. A neve sem ez volt eredetileg, hanem Matoaka. Valóban ő volt ugyanakkor az egyik első indián nő, aki fehér telepessel kötött házasságot. A film története szerint Jamestown városának egyik vezetőjéhez, John Smith kapitányhoz ment hozzá, ám igazából John Rolff-fal kötötte össze életét 1617-ben – soroljaSzathmári Judit.

Festmények, szobrok és képregények sorát ihlette a póhatan törzsszövetség főnökének leánya, eredeti kép viszont mindössze egy készült róla még életében, 1621-ben. Addigra meg is keresztelkedett és a neve is megváltozott, Rebeccára.

– Pocahontasnak a szerencséje és a tragédiája is egyben, hogy oda és abban a korban született: alakja az 1600-as években az Egyesült Államok építésével, az amerikai nemzettudat alakulásával változik. Ezért is emlegetik gyakran „Két nemzet anyjaként” vagy „Erdei madonnaként”. Ugyanakkor míg a nyugati kultúrában vonzó történelmi hősnő, addig az indián közösségek egyenesen árulónak tartják a vegyes házasság miatt – mondja az adjunktus.

Szathmári Judit „Pocahontas: (M)ilyen volt – (m)ilyen lett” című előadása a Science Café tudományos ismeretterjesztő sorozata keretében november 18-án, szerdán 17 órakor kezdődik a Libri Könyvesboltban (Debrecen, Fórum bevásárlóközpont).

A program plakátját ide kattintva érhetik el.