Izomsérülésekről a Science Caféban

Egyetem

A Debreceni Egyetem tudományos-ismeretterjesztő sorozatának június 10-i záróalkalmán az izomsérülésekről is hallhatnak az érdeklődők.

– Vázizmaink – a mozgási szervrendszer részeként – a mindennapos normál működés és a nagyobb terhelést jelentő fizikai aktivitás, például sporttevékenység során olyan erőhatásoknak vannak kitéve, amelyek az izmok mikro- vagy makrosérülését okozhatják. Az izomrostok leépüléséhez, pusztulásához bizonyos örökletes betegségek is vezethetnek, és a tartós mozgáshiány is hasonló következményekkel jár. A vázizom azonban képes a regenerációra, az elpusztult izomsejtek pótlására. A folyamat az embrionális életből fennmaradt, illetve később is keletkező, az izomrostok képzésére alkalmas szatellita sejtekből indul ki – mondja Cseri Julianna, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának tanára.

A szakember „Izomsérülés és regeneráció” című előadásában a sérülések kiváltó okait és az új izomsejtek képződésének folyamatát mutatja be, továbbá betekintést nyújt az alapkutatások legújabb eredményeibe, valamint azok gyakorlati alkalmazásának lehetőségeibe is.

Az idei tanév utolsó Science Café-programját június 10-én, szerdán 17 órakor tartják a Fórum bevásárlóközpont Libri könyvesboltjában.