Alapkutatásokkal a szennyezések ellen

Egyetem

Hogyan lehet a hidrogént kémiai vegyületekben tárolni? Többek között erre is megoldást találtak a Debreceni Egyetem kutatói az ENVIKUT projektben.

A környezetbe jutó szerves és szervetlen szennyezések – főként gyógyszerek és maradványaik, halogénezett szénhidrogének és fenolok, toxikus fémek és fémvegyületek – lebontásához, illetve eltávolításához szükséges új és hatékony eljárások alapját jelenthetik azok az összehangolt kémiai, biológiai és fizikai alapkutatások, melyeket a most zárult ENVIKUT projektben végeztek a kutatók. A Debreceni Egyetem és az MTA Atommagkutató Intézet alkotta konzorcium egy 240 fős nemzetközi kutatócsoportot állított fel.

– A programban többek között azt vállaltuk, hogy olyan nemzetközi kutatócsoportot hozunk létre, melynek tagjai képesek versenyképes, pályázati vagy ipari bevételt generáló kutatások folytatására, nemzetközi szintű publikációk alkotására, nemzetközi díjak elnyerésére és széleskörű együttműködésre hazai és külföldi kutató társintézményekkel, valamint az iparral. Azt gondolom, hogy ez a cél maradéktalanul megvalósult – fogalmazott Fábián István egyetemi tanár.

A projektben számos fiatal kutató, több mint 90 hallgató és doktoranduszok is részt vett, akik kisebb csoportokat alkotva végezték a munkát különböző, általuk választott területeken.

– A halogénezett szerves környezeti szennyezők ártalmatlanítása, vagy a nem szteroid gyulladáscsökkentő anyagok lebontása fonálgombákkal csak néhány azok közül, amelyek bár alapkutatásnak indultak, de máris vannak a gyakorlatban hasznosítható eredményeik – hangsúlyozta Joó Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, a projekt szakmai vezetője.

Az Új Széchenyi Terv program keretében megvalósult projekt eredményességét jelzi a hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban eddig megjelent 60 publikáció, valamint két benyújtott szabadalom is.

– Kutatóink megtalálták azt a vegyületet, amely az MR vizsgálatokhoz használt toxikus gadolíniumot helyettesítheti. A másik a hidrogén kémiai vegyületben, konkrétan a szén-dioxidban történő tárolását teszi lehetővé – jelentette be Bányai István egyetemi tanár.

A projekt egyik fontos eredménye továbbá, hogy újabb ipari kapcsolatokat épített ki az egyetem. Témát ajánlott a kutatásokhoz többek között a Tiszai Vegyi Kombinát és leendő együttműködés reményében kereste meg az egyik kutatócsoportot az AkzoNobel.

unideb.hu