Akkreditált egyetemi klaszterek

Egyetem

A Debreceni Egyetem is tagja annak a négy klaszternek, amely tíz társával nyert az Új Széchenyi Terv akkreditált innovációs klaszter pályázaton.

A Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter, a Termál-Egészségipari Klaszter, a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter és a Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter is szerepel azon tizennégy klaszter között, amely nyert az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) akkreditált innovációs klaszter pályázaton.

Fotó: Árvai Károly – kormany.huSzilvássy Zoltán rektor, a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter elnöke korábban elmondta, hogy már a klaszterek alapításánál felmerült, hogy egy olyan innovációs rendszerre van szükség, amely az összetett kérdésekre is gyorsan tud választ adni, ehhez pedig elengedhetetlen a helyi szereplők szoros együttműködése, ami Debrecenben tökéletesen megvalósult.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a címet átadó hétfői rendezvényen kiemelte: összesen 495 vállalkozás vesz részt ezekben a klaszterekben, köztük 435 kis-, és középvállalkozás. Ők több mint 58 ezer embert foglalkoztatnak és árbevételük megközelíti a 2500 milliárd forintot.

A most oklevelet átvevő klaszterekkel együtt az akkreditált klaszterek száma 32-re emelkedett, amelyek összesen 1029 vállalkozás napi működését hangolják össze – tette hozzá Varga Mihály.

Hangsúlyozta: a tagvállalatok termékei és szolgáltatásai nemcsak belföldön, hanem a külpiacokon is sikeresek, hiszen árbevételük több mint fele az exportból származik. Az oklevelet átvett klaszterek közül 8 megújította, 6 pedig első alkalommal nyerte el a címet.

A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a globális verseny a termelés minden területén átrendezte a vállalatok, kutatóhelyek és helyi önkormányzatok közötti viszonyt. A klaszter vállalati versenyelőnyöket erősítő üzleti szerveződés, amelynek jelentősége egyre jobban felértékelődik, mivel már nem egyes vállalatok, hanem globális értékláncok, stratégiai szövetségek, és együttműködő vállalatcsoportok versenyeznek egymással – mutatott rá.

A cím iránt egyre nagyobb az érdeklődés, a közép-kelet-európai országok közül pedig egyedül Magyarországon működik klaszterminősítési rendszer – a miniszter szerint jól látszik, hogy ebben a tekintetben a versenytársak előtt jár az ország.

A klaszterekben – a Debreceni Egyetemhez hasonlóan – felsőoktatási intézmények, tudásközpontok kutatóintézetek, önkormányzatok, kamarák, nagyvállalatok, és kkv-k egyszerre vannak jelen. A Magyarországon működő több mint 200 hálózati együttműködésből azok kapják az akkreditált innovációs klaszter címet, akik egyebek mellett jelentősen növelik a munkahelyek számát. A 32 ilyen magyarországi klaszter több mint 102 ezer dolgozót foglalkoztat, összesített árbevételük 8871 milliárd forint.

A hétfőn oklevelet kapott 14 klaszter tagvállalatainak a GOP-ból 735 projektje valósult meg, a fejlesztések teljes költségvetése meghaladja a 193 milliárd forintot, támogatástartalmuk mintegy 90 milliárd forint.

unideb.hu