Mosollyal a gyógyulásért

Egyetem

Önkénteseket keresnek a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájára, ahol a kis beteget kell jobb kedvre deríteni.

Kutatások igazolták, hogy a jókedvű, optimista betegek hamarabb gyógyulnak meg, mint a szomorúak. Ezért indított programot a Mosolygó Kórház Alapítvány, amelyben önkénteseket keresnek a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájára az ottani kis betegek gyógyulásának elősegítésére.

A szervezet tagjai saját megfigyeléseikből is azt látják, hogy az előadások, felolvasások nemcsak a gyerekek kedélyét javítják, hanem gyorsítják a gyógyulásukat is. Most leginkább zenélni tudó, vagy idősebb önkéntesek jelentkezését várják, akik vállalják, hogy hetente vagy legalább havonta egyszer felvidítják a beteg gyerekeket.

A jelentkezés feltételeiről Tóth Zsuzsanna, a Mosolygó Kórház Alapítvány debreceni koordinátora nyilatkozott az Fm90 Campus Rádiónak.

Az összeállítást ezen a linken hallgathatja meg.

unideb.hu