Egyetemi kutatások Európában

Egyetem

A Debreceni Egyetem állattenyésztési és takarmányozási vizsgálatairól és fejlesztéseiről érdeklődött az Európai Állattenyésztők Szövetsége.

A szervezet főtitkára Andrea Rosati a DE Agrártudományi Központ valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar meghívására érkezett a Böszörményi úti campusra, ahol az egyetem és a szövetség közötti együttműködési lehetőségekről tárgyalt a kar és a központ vezetőivel. A főtitkár szerint a magyar állattenyésztési kutatóhálózat mindig az európai élvonalba tartozott, ezért nagyon fontos a kontinens számára.

– Első alkalommal járok a Debreceni Egyetemen, de ez alatt a rövid idő alatt is nagyon kedvező benyomásokat szereztem, és az intézményt egy kiváló kutatóhelynek tartom – hangsúlyozta Andrea Rosati.

A szövetség főtitkára a tagországokban rejlő lehetőségeket ismerve, együttműködésüket támogatva adhat ötletet újabb programok megvalósításához. Feladata továbbá, hogy segítsen új kapcsolatokat kialakítani, amelyek a kontinens állattenyésztését újra beindítják.

– Több kihívás is van ma az európai mezőgazdaságban, melyre szeretnénk válaszokat adni. Ettől a találkozótól azt reméljük, hogy kapcsolatba léphetünk más európai kutatócsoportokkal, és eredményeinket bemutatva pozicionáljuk a Debreceni Egyetemet a kontinensen – fogalmazott Komlósi István, a DE Agrártudományi Központjának főigazgatója.

Az intézmény főleg a haltenyésztési -, a molekuláris és a populációs genetikai-, valamint az élelmiszer-kutatásokban ért el komolyabb eredményeket. Ezeken a területeken szeretne közös programokat indítani más európai kutatócsoportokkal.

unideb.hu