Plusz lehetőségek: Erasmus+

Egyetem

Az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magában foglaló Erasmus+ nevű EU-s program az európai oktatás megerősítésére 2014-2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít (http://erasmus.unideb.hu/).

A Debreceni Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottsága (DEHÖK-EHKB) Erasmus+ infónapokat tartott október 6-8. között több helyszínen. A hallgatók az Erasmus programmal kapcsolatos kérdéseikkel a főépületben, a Kémia épületben, az Élettudományi Központban, az Informatikai Karon és az Agrártudományi Központban is megkereshették a bizottságot.

A hallgatók leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy mely országokban vehetnek részt a csereprogramban, megfelelnek-e a pályázati feltételeknek, elég-e a teljesített félévek és krediteik száma.

– Az első és legnagyobb tévhit az Erasmusról: sokan azt hiszik, ők nem alkalmasak arra, hogy részképzésben külföldi tanulmányokat folytassanak. Ezt elsősorban az információ- és önbizalomhiány okozza, illetve az anyagi problémákra is gyakran hivatkoznak. Ez az, amit rögtön eloszlatunk a hallgatókban, hiszen az Erasmus ösztöndíj épp elég arra, hogy a felmerülő többletköltségeket fedezze. A hallgatók legtöbbször Angliát választják – főleg a nyelvtanulás miatt –, azonban ott a kevesebb partnerkapcsolat miatt nem annyira aktív az Erasmus program. Sokan vágynak Németországba és Spanyolországba is – mondta Virga József, az EHKB elnöke.

A DEHÖK Külügyi Bizottsága fontos összekötő szerepet vállal a már Erasmus programban részt vett hallgatók és az ,,itthoniak” között. Az egyetemistáknak minden félév végén lehetőségük van jelentkezni az eBuddy programba, aminek célja közelebb hozni a magyar hallgatókat az egyetemen tanuló nemzetközi közösséghez. A kezdeményezés hatására a magyar fiatalok sokkal nyitottabbá, magabiztosabbá és érdeklődőbbé válnak, és sok esetben döntenek úgy, hogy ők is kipróbálják magukat egy külföldi felsőoktatási intézményben.

Az EHKB tagjai az infónapokon túl október 14-én 9-15 óra között a Külügyi Börzén is várják a hallgatókat, ahol több mint 20 kiállító szolgál bővebb információval a külföldi ösztöndíjak iránt érdeklődnek.