Debrecenben lesz az első európai ajurvéda tanszék

Egyetem

Debrecenben hozzák létre az első európai ajurvéda tanszéket, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Debreceni Egyetem (DE) és az indiai AYUSH Akadémia vezetői.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora az aláírás után tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a nyugati orvostudomány nem tud mit kezdeni a krónikus betegségek megelőzésével, rehabilitációjával, nem tudja a választ arra, hogyan kell megőrizni az egészséget, míg az ötezer éves ajurvéda mindezt tartalmazza.

Az ajurvéda olyan komplex terület, amely magában foglalja az élelmiszer- és a gyógyszertudományt, a filozófiát, a természettudományi kutatásokat, a masszázst és a mozgásfejlesztést is. A Debreceni Egyetem fogékony az ázsiai orvostudományok iránt, és támogatja, hogy ezt a hatékony orvosi gyakorlatot Magyarországon is el lehessen sajátítani – jelezte a rektor, hozzátéve: az együttműködésnek része, hogy az ajurvédikus képzést beépítsék a DE graduális képzésébe az indiai kormány és az AYUSH Akadémia támogatásával.
Malay Mishra, India budapesti nagykövete a megállapodás aláírása után elmondta: Debrecenben hozzák létre Európa első ajurvéda központját, amely a helyi vállalkozásokkal összefogva reményeik szerint termékek előállítására és az európai piac elérésére is lehetőséget teremt majd.
Az ősi tudást a Debreceni Egyetemre egy 35 éves tapasztalattal rendelkező indiai szakember hozza el, aki a farmakológiai és farmakoterápiás intézet munkájába kapcsolódik be, és közreműködik a tananyagfejlesztésében is – közölte a nagykövet. Azt mondta, azért döntöttek Debrecen mellett, mert a város gyógyszergyártási központként működik, ahol minden szükséges tudás rendelkezésre áll.
Nilanjan Sanyal, az AYUSH Akadémia elnöke hozzátette: az elöregedő társadalomban új betegségek jelennek meg, amelyek gyógyításában nem feltétlenül hatékonyak a meglévő módszerek, ezért a nyugati orvoslás és az ajurvédikus tanok együttes használata az egész társadalom javára válik.

Szilvássy Zoltán rektor szerint az ajurvéda tanszék csak az együttműködés első lépcsőfoka, a közös tudományos és orvosi kutatások eredményeit ajurvéda intézetben és akár ajurvéda kórházban is szeretnék kamatoztatni a jövőben.